A nap egyetlen óra alatt annyi energiát sugároz a földre, mely képes lenne fedezni az egész emberiség teljes éves energiaszükségletét.
Sajnos ennek az energiának a túlnyomó részét, elsősorban földrajzi korlátozó tényezők miatt lehetetlen napelemek segítségével összegyűjteni.
Azonban szerencsére megvan hozzá minden tudásunk és a technológiánk, hogy akár a háztartásunk teljes energiafogyasztását napenergia révén biztosítsuk. A bolygónk védelme közös feladatunk, a fosszilis tüzelőanyagok használata kizsigereli a környezetünket, és 80%-kal több szén-dioxid-kibocsátást termel, mint a napból érkező energia.
Minél többen vagyunk, akik felismerik a napenergia felhasználásnak fenntartható értékét, annál nagyobb lépéseket teszünk bolygónk tehermentesítése érdekében.
Korszerű napelem rendszer telepítés lépésről lépésre
Az olyan napelem telepítő cégek, mint például az ST Solar ingyenes felmérést szoktak biztosítani a háztartások számára. Kizárólag olyankor nem valósul meg a díjmentes szemle, ha 100%-ban állami támogatásból készül el a rendszer.
A szakemberek feltérképezik a helyszínt, és számba vesznek minden lehetséges befolyásoló tényezőt. Egy összetett műszaki, villamossági tervezés veszi kezdetét, ahol a helyszín adottságai, illetve a mi egyéni preferenciáink alapján dolgozzák ki a számunkra legjobb ajánlatot.
Miután minden részletet átbeszéltek velünk, és amennyiben nekünk sincsenek további kérdéseink, a telepítést végző szakemberek megkezdik a szükséges villamossági és csatlakozási engedélyek beszerzését.
Ebbe beletartozik a pályázatokra való jogosultságunk felülvizsgálása is, és minden egyéb adminisztratív teendő. Nekünk semmilyen lépést nem kell tennünk, csupán türelmesen várnunk, míg lezajlanak a papírmunkák.
Az engedélyeztetés és pályázati elbírálás ideje alatt a cég beszerzi a telepítéshez szükséges elemeket, a velünk együtt közösen kiválasztott napelem paneleket és inverter típusokat. Amint befutnak az engedélyek, már minden készen áll arra, hogy megkezdődjenek a munkálatok.
A napelem rendszer telepítésének menete
Egy családi ház napelem rendszerének telepítése rendszerint néhány napot igényel. A kivitelezés lényegesen kevesebb időt vesz igénybe, mint a megelőző adminisztratív tevékenységek lefuttatása.
A szakemberek először a tartószerkezetet rögzítik a tetőre vagy a földre – hogy melyik valósul meg, az minden esetben az ingatlan adottságaitól függ. Ezután következik a napelem panelek rögzítése és az elektromos vezetékelés, majd az inverter csatlakoztatása, illetve adott esetben az akkumulátorok bekötése.
Miután minden a helyére került, a szakemberek ellenőrzik a rendszer megfelelőségét, végül pedig megismertetnek minket annak üzemelésével. Átbeszélik velünk a működésre vonatkozó legfontosabb információkat, és azt, hogy mire kell ügyelnünk a rendszer használata során.
Sajnos a napelem rendszer telepítése során is felmerülhetnek nem várt bonyodalmak. Egy profi csapat már rutinosan felismeri a lehetséges buktatókat ( pl. a tető szerkezetében vagy egy rosszul kialakított áramvédelem kapcsán), így nem kell számolnunk hirtelen fellépő problémákkal sem a telepítés alatt, sem pedig azt követően. Emiatt is kulcsfontosságú az, hogy mindig tapasztalt és magas tudással rendelkező szakembereket bízzunk meg a feladattal.